Edgar Allan Poe: Egyedül (Dawn)
Más voltam én már mint gyerek,
Mást láttam mint a többiek,
S ha marta szívem vágy s panasz,
Nem volt egyszerű tavasz,
Nekem már akkor más habú
Forrásokon buggyant a bú,
Lelkem más dalra volt vidám
S szerelmem is – merő magány.
Mert zordon sorsom hajnalán
Már megszállott a vad Talány,
Mely lappang Jó és Rossz mögött,
S amely, ma is még, gyúzsba köt:
Izente zúgó és folyam,
A szirt, mely mint a vér, olyan,
S ha szeptemberi aranyat
Hömpölygetett körém a Nap,
S a villám, mely az éjszakát
Előttem hasította át,
Az orkán és a vak dörej
S a szörnyű felleg is, amely
(Kék volt a fél menny, csupa fény)
Démon képében jött felém.
